Bemutatkozás
1955. március 30.-án születtem Öttevényen. 1978-tól céltudatosan a katonaság alatt kezdtem el fafaragással foglalkozni. Bújtam az ezzel a témával foglalkozó irodalmat. Leszerelés után neves fafaragó mestereket kerestem fel, többek között a Bogyoszlón akkor még élő Kiss Ernőt, aki a népművészet mestere volt. 1980-ban tagja lettem a Kisalföldi Népművészek Egyesületének. 1982-től három éven keresztül megnyertem a Megyei Alkotó Ifjúsági pályázatokat Győr-Sopron megyében.
Alkotásaimon a dunántúli motívumok jelennek meg. Nem áll távol tőlem a palóc díszítő technika sem, mivel gyermekként ezen a vidéken sok időt eltöltöttem, és megismertettek ezzel a csodálatos rájuk jellemző áttört technikával.
A Győri Máltai Szeretetszolgálat által rendezett régiós kiállításon különdíjban részesített a zsűri.
2005-be a Győri Zsinagóga felújításakor felkértek a nagyméretű tóratartó faragott részeinek elkészítésére.
A Kisalföldi Népművészek Egyesülete által szervezett kiállításain a 90-es évektől rendszeresen részt veszek. 1993-ban a József Attila Művelődési Házban megrendezésre került népművészeti kiállításon ülőgarnitúrámmal első helyezést értem el. Alkotásaim eljutottak Európa több országába is. Meghívást kaptam 3 éven keresztül a Vajdahunyad Várban rendezett Orchidea kiállításra, mint fafaragó, hogy állítsam ki tárgyaimat, és tartsak bemutatót. 2000-től évekig vezettem sérült fiatalok számára szakkört, ahol megismertettem velük a fafaragás szépségét, és a természetes anyagból készült tárgyak szeretetét.
2004-ben és 2007-ben is résztvettem Balatonlellén az id. Kapoli Antal emlékére megrendezett kiállításokon. 2004-ben és 2006-ban pályáztam a Magyar Országos Művészi Kézműves Egyesület által meghirdetett kiállításra.
2004-ben „A magyar kézművesség- 2004 és Balassi korának kézműves hagyományai” címmel meghirdetett pályázatára készített gondolkodószéket és tükröt kiállították a nagyközönség számára. 2006-ban „A zene világa- kézműves szemmel” című pályázatán is kiállításra kerültek az általam készített tárgyak. 2006-2008 között 38 tárgyat készítettem, amit a Hagyományok Házából érkezett szakemberek zsűriztek le. Tárgyaim kiváló minősítést kaptak.
Elérhetőség
2009.04.28
E-mail: efoesz@mail.kabelnet.hu
Mobli: +36 20 259 54 44
Msn: efoesz@hotmail.com
